Unterbalbach 800 éves - Jubileumi látogatás

2019.08.08 20:26

 

 Hosszas előkészületek után németországi testvértelepülésünk, Unterbalbach nagyszabású rendezvénnyel ajándékozta meg lakóit és minket is. Rátkai delegációnk részese lehetett a baden-württenbergi település 800. születésnapjáról megemlékező ünnepségnek. Mi, a Schwarzwald Egyesület is része lehetettünk a rendezvénynek. A meghívást egy egy évvel ezelőtt kaptuk, mikor tavaly nyáron részt vett néhány tagunk a két település közti Diákcsere Programban.

 

 A pénteki érkezés után a befogadó családok otthonában pihenhettük ki az 1230 kilométeres út fáradalmait. Délután elsétáltunk a templomhoz, ahol a felújított tér ünnepélyes átadásán vettünk rész. Este a Vogelberg dombjai közt megbújó erdei házban vacsoráztunk. 

 

 Szombaton a felvonulás és az ünnepélyes megnyitó után léptünk színpadra. Tánccal, énekkel és citera zenével hoztunk magyar és sváb hangulatot a Festival Platz sátrai közé. Több, mint negyven perces műsorunk sikert aratott. 

 Este az Égő vár című színdarabot adták elő német barátaink, mely az ünnepség fő attrakciója volt. Éjszaka ismét a táncé volt a főszerep: egy kellemes hangulatú disco partyn mélyíthettük tovább a barátságot. Mindenki örömére.

 

 A vasárnap reggeli szent mise után a búcsúzás fájó percei indították utjára a haza induló buszunkat.

 

Elérhetőség

Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület 3908 Rátka, Kossuth út 80. endreszjulianna@gmail.com