Egy tánc Óbudán
Június utolsó hétvégéjén Óbudára utaztunk, hogy az ottani Német Hagyományokat Ápoló Közhasznú Egyesület, azaz a Braunhaxler meghívására rész vegyünk az Óbudai Búcsún. A kétnapos esemény az „Óbudai Nyár” rendezvénysorozat keretein belül került megrendezésre.
A Braunhaxlerek a mai, Óbudán élő németek ősei voltak, akik a török kiűzése utáni évtizedekben érkeztek hozzánk a németországi Ulmból . Letelepedésük után nagy részük szőlőműveléssel kezdett foglalkozni. Szorgalmasak voltak, az egész napot a szőlőtőkék között töltötték, de a maguk módján takarékosak is: hogy cipőjüket kíméljék, mezítláb jártak a szőlőben, nadrágjukat pedig térdig felhajtották. Így aztán bokától térdig hamar lebarnultak, ezért nevezték el őket barnalábúaknak, azaz braunhaxlerek.
Részlet "A braunhaxlerek" című könyvből:
"Óbuda méltán híres eseménye volt a Főplébánia templom védőszentjeinek a búcsúja Szent Péter és Pál napján. Eredetileg a templom körüli területen rendezték, a szokásos árusokkal, sramlizene, mézeskalácsos, ringlispil csábította az ifjabbakat és idősebbeket egyaránt. Az Óbudai Búcsú egyben családi ünnep is volt, a messze idegenbe szakadt családtagok is hazajöttek erre az eseményre. Az ünnepi menü általában liba- vagy kacsasült volt, és elmaradhatatlan volt a friss cseresznyéből készült cseresznyés rétes. Népies nevét is erről kapta az Óbudai Búcsú: Kirschen-Kiritog. Idézzük Krúdy Gyulát: “a jó braunhaxlerek annyi libát, kacsát, csirkét vágtak, hogy a sok bél miatt, amit a Dunába öntöttek, a lapátos hajó nem bírt Bécsbe felmenni.”
Ha a hajót nem is láttuk lapátolni a Dunán, de a cseresznyés rétest mi is megkóstolhattuk és nagyon ízlett.
A program a reggeli bábszínházzal kezdődött, majd a délelőtti szent misével folytatódott, amit Erdő Péter esztergomi érsek celebrált. Ezt követően kezdődtek a színpadi zenés-táncos fellépések. Mi délután kerültünk sorra, de már előtte többen odajöttek hozzánk -számunkra ismeretlenek- hogy megkérdezzék, mikor következünk, mert kíváncsiak ránk és nem szeretnének lemaradni. Jól esett az érdeklődés, de még jobban az érzés: hogy felsorakozunk a színpadon, még semmit nem csinálunk, de már a nézők tapsolnak nekünk. Azt hiszem a gyerekeknek köszönhettük, hiszen mi voltunk az egyetlen csoport, aki a legfiatalabb korosztályt is magával hozta és színpadra állította. Az általános iskolásokkal táncoltuk végig mind a négy műsorszámunkat, akik végig nagyszerűen tartották a lépést velünk, így a siker sem maradt el.
De beszéljenek helyettünk inkább a képek és ez a rövid videofelvétel, ami a jól jellemzi a rendezvény hangulatát. Az egész olyan volt, mintha egy német kisvárosba csöppentünk volna.